Vissza a valóságba

Eljött a nap, hogy vissza kell mennem a koleszba... És semmi kedvem, annyira jó ittlenni, t´nyleg olyanok vagyunk már mint egy kis család... De hát hívnak a kötelességeim, amik elöl ugye mint tudjuk nem menekülhetünk. Megújultan térek vissza a hétköznapokba, kívül belül :) Jó sürü hét elé nézek majd, karnevál Sitgesben, buli az asszisztenseimmel és a soförömmel, buli a csoporttársammal:) De most ugorjunk neki összeállítani az órarendemet:) :) Csókvihar

A változások érája

Hahó mindenki, újra itt az éterben :) Már mondjuk jó késö van és nem is ártana ha valahogy elöcsalogatnám az álommanókat, de nem akarnak jönni :) Ahhoz túl sok gondolat cikázik a fejemben...:) Jók is meg kevésbé jók is... Jók, mert amióta pár napja itt vagyok Salváéknál, azóta megint olyan mint régen amikor oothon ezeket a nagy családi összkajálásokat csaptuk, vagy akár csak hármasban együtt ettünk otthon nálunk, és közben mindenki tele szájjal mesélte hogy mi történt vele aznap. Most is ez történik, de mégis olyan mintha teljesen más dimenzióban, más világban lennék. Átgondolva, hogy az utóbbi egy évben mekkora fordulatot vett az életem. Illetve fordulatokat hiszen elöször romba dölt, anya halálával, azután pedig felfelé szárnyalt azzal, hogy most itt lehetek álmaim városában, ismét csomó kedves ember között. Olyanok között akik úgy bánnak velem, ahogy otthon a családom, testvérükként és lányukként szeretnek. Furcsa érzés, amikor egy idegen országban az a benyomásod mintha mindig is itt éltél volna. Mintha ahonnan jöttél az egy elözö életedben történt volna. Olyan ambivalens ez az egész helyzet. Hiányoznak a barátaim és a családom, és ne is kicsit, mégis úgy érzem, hogy az én helyem itt van. Lehet, hogy a mai nagy okosok hazaárulással bélyegeznének meg de ez akkor is így van. Legszívesebben ideköltöztetnék mindenkit, akit Magyarországon hátrahagytam, és akkor már valóban teljes lenne a boldogságom :) És ha belegondolok abba, hogy szegény anya hogy féltett ettöl az egésztöl, és milyen boldog lenne hogy ha látná, hogy ennek köszönhetöen mennyit fejlödött a személyiségem... Nekem ez az út kellett ahhoz, hogy végérvényesen felnötté váljak, érzem, hogy ha most nem jöttem volna el, és nem szakadtam volna ki, akkor ez talán soha nem következik be, hiszen mindig lett volna mellettem valaki (Marcsi) aki minden terhet levesz a vállamról, és mindent megcsinál helyettem. Pedig egyszer mindenkinek el kell indulnia azon az úton amelyik segít neki kialakítani egy önálló, normális életet. Lehet, hogy ez az út nem könnyü, de ha elég erös vagy elérheted a célod!

Mindent a sors irányít...

Tegnap valami egészen különleges inspirációtól vezérelve megszületett a korszakalkotó ötlet a fejemben, blogolással fogok könnyíteni a lelkemen. A netbookom képernyöjét fürkészve egy igen figyelemfelkeltö videóra lettem figyelmes. Ez pedig egy sorstársam (ha lehet így fogalmazni, hiszen az ö betegsége korántsincs egy súlycsoportban az enyémmel) Hozleiter Fanny alias Mosolyka videója volt. http://www.youtube.com/watch?v=ZFFBlPm0IP8&feature=youtu.be 

Elgondolkoztam. Mégpedig nagyon. Azon hogy vannak emberek (köztük sajnos néha én is) akik olyan dolgokon idegesítik fel magukat, vagy keserednek el, ami nem is igazán fontos az életben. Valaki megbántott vagy megjegyzést tett? Letört a körmöm, nem tudom megvenni az Iphone5öt mert nincs rá pénzem? Nem tudok elmenni erre vagy arra az útra vagy egy moziba? Na és? Itt ez a lány akiböl az élet minden kegyetlensége ellenére sugárzik a vidámság, és súlyos betegsége ellenére egyetlen pillanatra sem adja fel, úgy él mint bármelyik más kortársa. Én (pedig én is normális életet élek, nem egy átlag mozgássérült napjait) személyszerint tiszta szívböl felnézek erre a lányra. Az izomsorvadás egy borzalmas betegség, ö mégis mindent megtesz azért, hogy ne gyürje le öt, és a mai napig vidáman él, dolgozik, éli a korunkbeli fiatalok életét, 24(!) évesen, 6 évvel túlszárnyalva azt az idöt amit az orvosok jósoltak neki. Azt gondolom, hogy minden embernek ezek szerint az elvek szerint kellene élnie, és egy sokkal boldogabb világban élnénk.

Ennek hatására döntöttem úgy hogy gyökeres változásoknak teszem ki az életemet, és ezt lehetöségeimhez mérten igyekszem is betartani. Ennek részeként pedig elhatároztam, hogy mától kezdve (ahogy Mosolyka is teszi) egy olyan, személyiségemmel átitatott blogot, ha úgy tetszik könyvet kezdek el, ami seg´teni fog mindennemü érzelem, (legyen az pozitív vagy negatív) levezetésében. Megosztva ezt olyan emberekkel, akik mind nagyon fontosak számomra, és talán akár még hasznos is lehet számukra ha olvasnak. Néha bepattannak ezek az isteni szikrák és onnantól kezdve már nem tántorít el senki :) Szép estét mindenkinek!